Az elmúlt években három sikeres konferenciát szerveztünk a következő témában:
2007. március 7.
Téma: A biztosítási szerződések apró betűs részeinek megvilágítása káresemények kapcsán
A konferencia célja az volt, hogy a részt vevő vállalatok az előadásokon elhangzott tapasztalatokat felhasználva tudatosan vizsgálják biztosítási szerződéseik tartalmi kérdéseit. A rendezvényen felszólaló előadók valós káreseményeken keresztül igyekezték felhívni a résztvevők figyelmét a káresemény előtti körültekintés szükségességére.
A konferencián előadtak biztosítók munkatársai, valamint Dr. Molnár István biztosítási szakjogász. A rendezvény támogatói között szerepeltek a QBE Atlasz Biztosító Rt., a Wallis Zrt., a Groupama Biztosító Zrt. és a Btech Kft.
2007. október 3.
Téma: Biztosítók pályáztatása 2008
A konferencia fókuszpontja a nagyvállalatok (10 millió Ft-nál nagyobb biztosítási díjú vállalatok, intézmények, ügyfelek) pályázatai terén kialakult versenyhelyzet - illetve ennek gyakorlati oldalon megfigyelhető hiánya – volt, mely területet a felszólaló előadók minden szempontból (azaz közbeszerzési irányból, az ügyfél oldaláról, valamint biztosítói és biztosítási tanácsadói oldalról is) megvilágítottak.
A rendezvény fővédnöki tisztjét Dr. Kákosy Csaba kabinetfőnök úr töltötte be a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium részéről, továbbá támogatóink között üdvözölhettük a Wallis Motor Pestet. A konferencián előadtak a Benfield Corporation Ltd. munkatársai, biztosítók munkatársai, valamint cégünk ügyvezető igazgatója Szabó Ferenc.
2008. október 8.
Téma: A vállalati biztosítás négy nézőpontja
A rendezvénynek „A vállalati biztosítás négy nézőpontja” címet adtuk, mivel meggyőződésünk, hogy a vállalatok 2009. évi biztosítási programjának kialakításában jelentős hozzáadott értéket képvisel:
1) Más vállalatok szemlélete
2) Az alkusz, biztosítási tanácsadó tapasztalata
3) A biztosítási jogász gyakorlata
4) A biztosító megközelítése
A rendezvényen mind a négy terület képviselői felszólaltak; gyakorlati és használható példákat, illetve követhető megközelítés módokat vetítettek fel. A konferencia támogatóiként a QBE Atlasz Biztosító Rt., a Wallis Autókölcsönző Kft., valamint a Pólus Palace Thermal Golf Club Hotel említhetők meg.




