Az alkuszi piac legtöbb szereplőjétől alapvetően különbözik társaságunk:
Nem a biztosítók által megfogalmazott – és elsősorban számukra előnyös – biztosítási kötvényeket értékesítünk, hanem Partnereink kockázati helyzetére keresünk megfelelő kockázat – finanszírozási eszközöket és egyedi biztosítási megoldásokat.
Biztosítási tenderek kiírásánál kiemelt figyelemmel készítjük el az egységes kiírási feltételrendszert (követelményjegyzéket), és ez által egymással összehasonlítható adatokkal rendelkező biztosítói ajánlatokat kapunk.
Partnereink által előzetesen elfogadott paraméterekhez, feltételekhez keressük a legmegfelelőbb biztosítót, így többnyire elkerülhetővé válik az, hogy az egyik biztosító ugyan olcsóbban, de szigorúbb feltételekkel adja ajánlatát a másikhoz képest, megnehezítve ezzel a döntéshozó dolgát a választásban.
Részletes, tartalmi összeállítást készítünk a döntéshozó számára, mely során súlyozzuk a döntés szempontjából lényeges különbségeket, illetve megfogalmazzuk az egyes döntési alternatívák előnyeit és hátrányait.
Jelentős tapasztalattal rendelkezünk közbeszerzési tenderek levezetésében is.




