Célunk, hogy kamatoztatni tudjuk a kockázatkezelésben szerzett jártasságunkat az alkuszi feladatok megvalósításában is. Éppen ezért időt fordítunk Partnereink tevékenységének és kockázatainak megismerésére.
Úgy véljük, Partnereink azért bíznak meg bennünket, hogy segítséget nyújtsunk számukra a kockázatkezelés, illetve a biztosítás menedzsment azon területein, melyeken ők nem rendelkeznek tapasztalatokkal.
Társaságunk segítséget nyújt Partnerei biztosítási menedzsereinek az adatgyűjtés, kockázatfelmérés, valamint a biztosítási szerződések megfelelő kommunikálásában, melyek mindegyike olyan feladat, aminek megvalósítása során cégünk tapasztalatai jelentős hozzáadott értéket képviselnek.
Munkatársaink a Partnerünkkel előzetesen egyeztetett formában és tartalomban megírják a döntéselőkészítési dokumentációt, igény esetén részt vesznek a vezetői prezentációban.
A kárrendezés során társaságunk tanácsadóként segíti Partnereit a minél eredményesebb kárigény-érvényesítés elérésében.




